2014. november 8.

Pánik

Pánik a legjobb szó arra amit éreztem. Kétségbeesett félelem ezernyi kérdéssel. Hogyan tovább? Alig vártam, hogy szabaduljak a "titkomtól".
Sort kerítettem egy találkára két barátommal, akik a legbelsőbb körbe tartoznak. Elmondtam. Döbbenet után bátorítás, biztatás, könnyek és óriási ölelések.
Tudtam, a következő lépés a szüleimet beavatni. Este hazatérve rögtön beszéltem velük. Zavarodottság,  félelem  és pánik jelent meg az arcukon, hisz egyszer már átélték ezt. Az öcsémnél. Ő kigyógyult a lymphomából. Kemény menet volt, de megcsinálta.
Még aznap este (vasárnap), felhívta apu az országos onkológiai intézetet, hogy megérdeklődje, mikor rendel az öcsém kezelőorvosa. Másnap reggel már beszélt is vele. Kaptunk egy nevet tőle, az Amerikai útra (Országos Klinikai Idegtudományi Intézet) és már hívta is. Arra a hétre csütörtökre mondta, hogy keressük meg.
Ennél a pontnál, kicsit megnyugodtam. Tudjuk, mi a következő lépés. A hozzám közelállók, biztosítottak a támaszukról.

PS: Közben csekkoltam az orvost a neten. Csupa biztatót olvastam róla. Gondoltam csekkolom a FB-on is, hátha fent van. ...és megtaláltam, zárt profillal. A profilképén kívül egyetlen kép volt az idővonalán publikusan feltöltve, amin a Balaton-felvidék és Tihany volt. Hozzászólás szerint pedig ott van szőlője a dokinak. Bámulom, bámulom, hiszen ez a környék kedves a szívemnek, a nyaralónk is arra van. Aztán beazonosítom a helyet, hogy a szomszédos falu szőlőhegyéről készült a kép. Óriásit dobbant a szívem. Eltökéltem, hogy ezt mindenképpen jó jelnek veszem. Hiszen ilyen véletlen ritkán van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése