2015. december 4.

Itt vagyok...

uikjmnhmhjmkjnhbjmkjnhiujkkuiioklijuhzujikikmhmnk,mnjhbgvfkijuhukjiuhzkmnjhjmnmnjmkn

Leettem pulutykával a billentyűzetet!

Szóval most éppen marhára ki kéne teregetnem, felporszívóznom, mézeskalácstésztát begyúrnom, a lakást díszítenem, de most leültem ide és gondoltam írok.

Jah, elmaradtam. Befordultam. Legyek túl már a szar időszakon volt. Itt volt ez az ősz, ami szinte soha nem dob fel. Aztán volt valami, amit nagyon nagy kudarcként éltem meg és szó szerint belebetegedtem. Háromszor voltam beteg egymás után és mindhárom más volt. Borzasztóan szenvedtem. De úgy érzem vége. Elengedtem.
Elkezdődött az adventi időszak és így minden más. Korábban elolvastam a tavalyi karácsonyi bejegyzésemet és idén elhatároztuk  hogy minden másképp lesz!
Nem fogok stresszelni, nem fogok 10 féle sütit sütni, amikor meg sem esszük, nem fogok mindenáron patyolat lakást akarni, nem megyünk sehova, nem fogunk rohanni.Minden évben csak rohanunk egyik pontból a másikba és mire kezdenénk élvezni a karácsonyt, már totál kimerültek vagyunk.
Eddig az elhatározás stabil. A karácsonyi program már tuti, lebeszéltük mindenkivel. Két napon át itthon leszünk, nem kell sehova sem készülni, megfeszülni, megfelelni. Itthon leszünk és csak leszünk. Heverészünk a karácsonyfa mellett, alaposan kiélvezzük az ajándékokat, jó filmeket nézünk, forralt borozgatunk.
Már most is érezzük, hogy közelít az ünnep. Égnek a karácsonyi fények, gyertyát, mécseseket gyújtunk és korán begubózunk. Nem mondom, hogy stresszmentes közben az élet. Mindig történik valami szarság. Mindig!
Rozi elesett a minap a rollerrel és letörött a gyönyörű metszőfogából egy darab. Bőgtünk. Borzalmas érzés. Rohantunk a fogorvoshoz vele, de végül is igaza van, hogy ez legyen a legnagyobb bajunk az életben. Szépen korrigálják majd neki és minden rendben lesz. Holnap 9 gyerek lesz itt a szülinapi pizsi partin, ez most sokkal jobban foglalkoztatja.

Most hogyan porszívózzak sötétben????

Amúgy meg fosok.... Kedden kontroll.

2015. október 8.

Laktóz...

Nahát. Kiderült, hogy fullra laktózérzékeny vagyok. Nyoma sincs a beleimben a laktáz emzimnek. Nem lepődtem meg és nem is borultam ki rajta.


Tulajdonképpen, mivel az emberi szervezet alapvetően nem alkalmas arra, hogy megeméssze a tehéntejet, így én a normális emésztésűek közé tartozom. Hahahahah!


Most már legalább tudom mitől szoktam bazira felfújódni és bődületesek eregetni. Pfűűű.... Kezd derengeni, hogy a mama kőrözöttjében nem az ipari mennyiségű fokhagyma volt a ludas. 

Amióta diétázom/életmódot váltottam, minimalizáltam a tejtermékek fogyasztását. Alkalmanként egy kis sajt vagy tejföl befigyelt. Na meg a fagyi... Tejet soha nem ittam. Így most valójában nem esik nehezemre kihagyni a tejtermékeket. Illetve vannak már laktózmentes dolgok is, amit néha azért nem hagyok ki az ételekből. Például a Lidliben nagyon finom a laktózmentes natúr joghurt. Soha nem szerettem kimondottan a joghurtot, de ez isteni. Rakott krumplihoz tökéletes.
Egyébként meg mennyei magtejeket csináltam már itthon. Mandulatej, diótej, mogyorótej, kókusztej mind őrületesen finomak. Még hátra van a földimogyorótej, a máktej. Sosem voltam tejes, de ezekre könnyű rákapni.

A laktózzal együtt nézték a kazein és gluténérzékenységet is, ami negatív lett. Azért ez jó hír! Mert akármennyire is diétázok, alkalmanként némi bűnözés belefér. Sőt, sokkal királyabbul esik egy szem pogácsa, így hogy nem tolom ezerrel a fehérlisztes cuccokat.

Egyszer egy magazinban azt nyilatkoztam, hogy fokhagyma és tejföl nélkül nem tudnék élni. Ha belegondolok micsoda mennyiségű tejfölt nyaltam be korábban és az ment át rajtam megemésztettlenül! Na, most úgy néz ki az élet megy tovább tejföl nélkül is!


2015. szeptember 22.

Vége a nyárnak


Ilyenkor belőlem is elmúlik valami.
Nem szeretem az őszt. A természet kezd nyugovóra térni, rövidebbek a nappalok, hidegek az éjszakák és a tél már itt van a kapuban. Minden évben szeptemberben egy kisebb-nagyobb depressziós állapot uralkodik el rajtam. Ha hétvége van és van program, akkor virulok, de aztán a hétköznapok monotonsága leteper.
Nem vagyok jól.

Nyáron amennyire éltem és virultam, most annyira nem érzem ezt. Ráadásul a tükörbe nézve meg kell állapítanom, hogy szarul nézek most ki.
Az ősz mellett azért vannak még "súlyosbító" tényezők. Volt egy konfliktom a húgommal, ami padlóra vágott. De én vagyok a naiv, mert mit is gondoltam! Azt gondoltam, hogy átértékelte a testvéri kapcsolatot, hogy empatikusabb és önztelenebb lett, de szembesülnöm kellett azzal, hogy nem így van. Nap, mint nap itt van, nap, mint nap jön ebédre anyuhoz az öcsémmel együtt, nap, mint nap azt érzem, hogy egy "outsider" vagyok a saját otthonomnak nevezett helyen. Borzasztóan emészt, nagyon fáj és egyelőre nem tudom ezeket feldolgozni.
Nagyon mennénk már. Nagyon vágyom már saját terciára. Nagyon el akarok szakadni ettől az egésztől, amiben nap, mint nap élünk. Egyelőr nagyon nehéz ez a házkeresés téma. Ami a keret az kevés a jóhoz, sok a vacakhoz. Nem akarunk kapkodni, elbaltázott döntést hozni. Elvégre az életünket tesszük fel rá. De nagyon remélem, hogy egyszer csak rátalálunk vagy a ház talál ránk. Az életben nincsenek véletlenek.

2015. augusztus 3.

Diéta update

Január vége óta eltelt 6 hónap. Mostanra el lehet mondani, hogy életmódot váltottam.

A doktornő által javasolt eredeti diétát 2 hónap után abbahagytam. Nem éreztem magamat jól a bőrömben és teljesnek az életemet. De sok mindent átörökítettem.
A glutént most is mellőzöm, de nem csak rizslisztet használok. Nagyon finom kenyeret sütök mindenféle gluténmentes liszt és magvak keverékéből. De kenyeret csak reggelire eszek, pirítósnak, rajta mindenféle kencével amit magam kutyulok.
Húst, tejterméket továbbra is kerülöm. Néha eszek némi sajtot, vagy kevés tejfölt, tejszínt teszek az ételbe, de elmondhatom, hogy ez töredéke a korábbi tejfölfogyasztásomnak. Vajat viszont korlátlanul eszek.
A hússal úgy vagyok, hogy, ha nem ehetek csülköt, körmöt, töpörtyűt, disznósajtot és egyéb "gusztustalanságot", akkor inkább nem kell semmi. De be kell valljam ezek a dolgok nagyon-nagyon hiányoznak. Néha eljátszadozom a gondolttal, hogy sorba állok némi töpörtyűért, de eddig még nem csábultam el.
A gyerekeknek és a férjemnek elkészítem a húst, de én általában nem eszek belőle. Viszont nem utasítom vissza az anyósom húslevesét. A világ legfinomabb húslevese!
Zöldségek, gyümölcsök között nem válogatok, mindent eszek, amit megkívánok és jól esik. El nem tudom képzelni, hogy ebben a nyári Kánaánban, hogyan mondhatnék le a padlizsánról, sóskáról, sárgabarackról, zöldpaprikáról.
Sokszor csempészek mindenféle olajos magvat az ételekbe. Ezeket is imádja a család.
Halat viszonylag sűrűn eszek. A konzervtonhaltól kezdve a sült keszegig mindenfélét, mindenféle formában.
Tojást továbbra is mindenhez használok korlátlanul. A rántottára például nagyon rákaptam, pedig korábban nem szerettem.

...és akkor a kivételek.
Nyár van. A fagyiról nem tudok lemondani. Korlát nélkül eszek mindenféle fagyit. Először csak vízalapúakat nyaltam tölcsér nélkül, aztán már mindenfélét nyomatok tölcsérrel. A gyengém.
Fröccs. Ha nem dolgozom akkor frissítőként folyamatosan iszom. Az idei nyár slágere nálam a sportfröccs, 1:4 arányban. (fövenyesi strandon 160 forint, még a hülyének is megéri!)
Strandkaja. Valamit muszáj ott enni! Csúszott már le gyrostál, hamburger, lángos, palacsinta stb. Persze mértékkel.
Lagziban is voltunk és nem válogattam. Ettem ami jól esett. Pogácsát, sütit, rántott húst. Pálinkát és jégert is ittam. Ilyenkor másnap tombol a hasam. Puffadás, görcs, csikarás. Persze nem véletlenül. De a kivételek erősítik a szabályt, muszáj néha megtörni.

Rendszeresen járok sportolni, walkenergie órákra heti két alkalommal. 

Cirka 10 kilót fogytam májusig. Azóta nem fogytam, amit be tudok a hétvégi kilengéseknek és a rendszeres fagyizásoknak.
Alapvetően jó érzem magam a bőrőmben. Még lemehetne 5 kiló, de nem türelmetlenkedem, majd apránként. Persze vannak rosszabb napok, de utána jönnek a derűsebbek.


Itt vagyok, nem tűntem el

Egyszerűen csak élvezem a nyarat!



Annyi programunk van és olyan igazi nyári idő, hogy eszem ágában sem volt leülni a gép elé. Jól van ez így.
A nyár az amire egész évben várunk. Jó idő, langyos éjjelek, nyaralás, kaland, strand, lenge öltözet, rengeteg zöldség-gyümölcs és sok fröccs. Imáádom!
Szóval el vagyok. Majd, ha úgy alakul, írok.

2015. július 3.

Miért májusi cseresznye?

Sok oka van...
Volt egy időszak mikor a kisfiam 2-3 éves volt és cseresznyének hívott néha. Nem tudom miért, de szerettem. Olyan kereknek és mosolygósnak éreztem magam tőle. Ebből jött aztán, hogy különböző netfelületeken a cherrybabe a nick-em.


Aztán, a cseresznye az első gyümölcs. Az első valami ami piros, érett és örülünk neki. Egyébként meg imádom!
A cseresznye gömbölyű és kedves. Szerintem. Egy feketeszeder például nem kedves. Ráadásuk fanyar is.
Volt régen a szőlőben egy hatalmas cseresznyefa, nagyszemű, ropogós cseresznyével, az alsó ágakat mindig mi, unokák lakmároztuk le. De egyszer nem értem el az ágat, felálltam egy fatuskóra és az kifordult alólam. Eltörött a karom, egész nyáron gipszben volt. De én akkor sem haragudtam, se a fára, sem a cseresznyére.
A cseresznye mindig vonzza az embert. Engem legalább is. Ha meglátok egy tállal, vagy egy fát, amin piroslik, biztosan nem állok ellen neki.
Ráadásul ott van mellette a rengeteg zöld! A zöldre pedig nekem nagyon szükségem van!
A cseresznyefa általában nagy, erős és stabil. 
Szóval miért is ne a cseresznye?



Miért május?
Mert a kedvenc hónapom. A májust várom a legjobban egész évben. A legszebb. Akkor van a névnapom, amit a szülinapom követ. Akkor kezdenek tömegesen nyílni a virágok. Májusban kezd virágozni a rózsa. A nyár kezdete. A nyár pedig izgalmas, napsütéses, mozgalmas, meleg, forró, illatos, finom.

A design?
Tudom harsány. Túl színes. Túl gömbölyű. Túl hivalkodó. Túl sok. De ilyen a cseresznye és ilyen vagyok én is.
Mert gondolkodtam egy ilyen háttéren is:


De egyelőre ez túl visszafogott nekem. Túl kevés.

Úgyhogy ezért.


2015. június 14.

Megváltoztatom a blog címét

Úgy érzem sikerült a kis gecit háttérbe szorítanom.
Nem akarom már, hogy a blogom róla szóljon. Rólam kell, hogy szóljon, a kis geci pedig nem számít. Épp arra készülök, hogy átírjam életem forgatókönyvét és ebben ő nem kap szerepet. Kiiktatom. Punktum!

Agyalok az új címen. Valami Esztis kell, valami vidám, színes, izgalmas. Május, eper, virágok, víz, természet, móka-kacagás, kaland, zöld és pink. Ezek jutnak most eszembe.


Közben, ami zajlik

Oké, hogy elmentem hálidéjre kicsit kikapcsolni és oké, hogy sikerült is, de közben azért nagyon kemény időket élünk meg.

Ugye volt a balhé, ami arra az elhatározásra juttatott minket, hogy bazi nagy hitelt felvéve, tök új életet elkezdve, elköltözzünk innen. 34 éve élek itt, 18 éve a férjem is. Soha nem éreztem igazán magunkénak az otthonunk, valójában én még mindig az otthon lakó lány vagyok. Nem részletezem mennyi konfliktus, sírás, néma hónapok, folytonos szorongás, megfelelési kényszer, alárendeltség volt jelen az életünkben. Tudom, hogy ezért betegítettem meg magam. Most pedig úgy döntöttünk, hogy ezen változtatunk. ...és nagyon komolyan gondoljuk!
Nagyon kemény lesz, de bevállaljuk. Kilépünk a komfortzónánkból, elhagyjuk az aranykalickát.

Persze nem ilyen egyszerű, mint ahogy leírom.
Mindehhez az kell, hogy apám elengedjen.
Mert róla szól itt minden.

Az elutazás előtt odajött hozzám bocsánatot kérni és kért, hogy béküljünk ki. Mondtam neki, hogy nem ilyen egyszerű ez. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy mit érzünk, gondolunk mi és közöltem vele, hogy elmegyünk. Természetesen nem akarja, hogy elmenjünk. Nem érti az egészet. Vagy csak nem akarja érteni. Látom rajta, hogy össze van törve, maga alatt van. Azt mondta, nincs életkedve.
Rájöttem, hogy neki vannak igazán problémái. Mert én meg tudom beszélni a férjemmel, barátaimmal, ha valami bánt. Van kivel osztozzak az örömben, szomorúságban. Neki viszont nincs partnere az életben. Anyám soha nem volt partnere, mert a kezdetektől alárendelt szerepre kényszerült, gyakorlatilag egy háztartási alkalmazottnál több soha nem volt apám családjának a szemében. Barátai szintúgy nincsenek apámnak, mert az nem fért bele a családképbe. Egyik testvérének sincs egy szem barátja sem gyerekkorból vagy diákévekből. Ez félelmetes.
Szóval rájöttem, hogy apám egyedül van a gondolataival és neki nincs kivel osztozni az érzéseivel. Megsajnáltam. Segítségre van szüksége. De hogyan segítsünk egy olyan embernek aki nem hagyja magát??? Nem cipelhetem magammal az ő problémáit is. Nekem van családom és nem apámhoz mentem feleségül.
Anyám látszólag érti a helyzetet és ő tudomásul vette, hogy el akarunk menni. Azt is tudja, hogy apámnak beszélnie kellene valakivel aki kicsit jobb belátásra, megértésre bírja.
De amióta rájöttem, hogy valójában apám nyomorúsága az, ami kivetül rám és a családra, mintha lejött volna rólam egy súly. Mert nem nekem van bajom amit meg kell oldani, hanem neki. Én már keményen dolgozom azon, hogy felismerjem a saját megoldandó problémáimat és nagyon jól haladok. Férjem szerint rengeteget fejlődtem az utóbbi időkben. Önkritika, empátia, tolerancia, felismerés, elismerés, elfogadás. Ezek a dolgok állandóságot képeznek már az életemben és alkalmazni is tudom őket.
Tudom, hogy nem lehet 60 éves embereket megváltoztatni, de jó lenne ha apám is megtanulná ezeket a dolgokat. Mert egy ismerősöm mondta: " Miért ne tanulhatna a szülő a gyerektől?"

Mióta megjöttem "ideális" itt a hangulat. Kicsit úgy érzem, apám a szőnyeg alá söpörte az elmúlt másfél hónap eseményeit. Látom rajta, hogy igyekszik normálisan viselkedni velünk, de azt is látom, hogy néha erőltetetten megy ez neki. Nem tudom eldönteni, hogy ez fejlődés a részéről vagy egyszer csak megint felgyűlik benne minden és újra kitőr.Legbelül érzem, hogy még a java hátra van. De készen állunk.


A nagy út után

Tyűűű, de elmaradtam... Borzasztóan nincs időm semmire sem az utóbbi időben.

Na szóval...  Kurva jó volt!
Mondhatnám, hogy megfáztam a légkonditól és szarul voltam végig, vagy, hogy majd belegebedtem a honvágyba, vagy, hogy óriási csalódás volt az egész, DE NEM! Minden klappolt és minden a várakozásaimon felül alakult.

Már az oda utam sem volt olyan borzalmasan strapás, mint hittem. Kényelmes volt é azt leszámítva, hogy totál hulla voltam a nem alvástól, teljesen rendben volt. A nem alvás pedig jól is jött, mert így a jeltlag nekem totál kimaradt. Kicsit sem volt problémám az átállással.

Az időm javát jövés-menéssel töltöttem. Rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel találkoztam, vásárolgattam, eljártunk vacsorázgatni unokatesómmal.
Volt egy 3400-as kölcsön pick up-om és azzal mentem mindenhova. Marhára élveztem. A legjobban azt, hogy a világ túlsó felén vagyok és minden különösebb nehézség nélkül meg tudom magam értetni, sőt,  lezser könnyedséggel társalgok el bárkivel, bárhol.
Rengeteg impulzus ért.
Azt hiszem a legegyszerűbb, ha bemásolom ide a "Jelentés Kentuckyból" nevű csoportba írt bejegyzéseimet.

Per pill meg a transatlantic járaton ülök, de azt mar elmondhatom, hogy közel sem olyan borzalmas, mint hittem. 
Budapestről Becsbe repültem, ami 30 perc volt. Kis propelleres géppel olyan, mintha lebuszoztam volna Polgárdira.
A becsi reptér épp olyan mint a budapesti, csak csöppet nagyobb. Kellemesen eltöltöttem azt a pár órát ott.
Olyan a rendszer, hogy sajnos nem tudtam helyet foglalni magamnak előre, így szomorúan konstatáltam, hogy nem az ablak mellett ülök. Sőt! Ahogy körülnéztem, mindenhol amcsi nyuggereket láttam. Az okára nem jöttem rá, lehet ez csak abszolút véletlen. Na de sebaj, kijövök én a nyuggerekkel! Egy ideig mindenki nagyon visszafogott volt, de aztán hirtelen mindenki ráuszult az entertainmentre.
Én is így tettem és elszopogattam közben a dutifriben vett jégert.
Ja közben ebidet is kaptunk. Én vega pennét választottam és nem volt rossz. 



Remekül telt a napom. Nagyon jól érzem magam! Erica pasija finom reggelit készített, majd utána elmentünk pár üzletbe. Mit ne mondjak, semmi extra. Kb. ugyanaz a kínálat, mint nálunk,  csak az árak kicsit nagyobbak. Az olcsó boltokban kupi van és kosz. A plazában ugyanaz, mint otthon. A boltok mások, de az egész tökre ugyanolyan.
Viszont remek helyen voltunk ebédelni. Zajos és zsúfolt volt, óriási kínálattal, kedves személyzettel. Itt nagyon kedvesek az alkalmazottak!
Toltunk egy-egy koktélt, mint mindenki körülöttünk. Mert itt isznak. Rendesen. Nem úgy mint mi Európában, hogy alkalomszerűen sokat, hanem minden nap. Ki-mit-mikor-hogyan... Egy-két pohár után meg lehet vezetni.



Délután felvettem a kölcsön autót, ami egy pick up. Majd csinálok róla kepét. Nagyon-nagyon élveztem vezetni. Nagy és erős, ami szokatlan, de teljes magabiztossággal ment a vezetés.



Vettünk egy sim kártyát a mobilomba, hogy tudjak itt kommunikálni és használni a navigációt.

Továbbra is döbbenetes a technikát milyen egyszerűen lehet alkalmazni. A világ másik felé épp úgy működik az okostelefonom, mint otthon.

Estére vacsorameghívásunk volt Erica pasijának szüleihez. Állítólag nagyon izgatottak voltak amiatt, hogy elmegyek hozzájuk. Rendkívül helyes és szórakoztató emberek. Egyszerűen élnek, mint bármelyikünk szülei. Óriási élmény volt. Velük is ment az ivászat. 


Jól telt ma is a napom. Ebed előtt elmentünk gyalogolni. Nagyon meleg párás idő volt, de marha jól esett. Erica kipurcant én meg simán fullon voltam energiával. Utána az apukájával ebédeltünk egy gyorsétteremszerű helyen, ahol mindenféle szendvicseket és leveseket lehet enni. Sajnos nem tudtam megenni az ebédet,  mert hajszál volt benne. Oké, előfordul, de előtte Erica visszavitte az öntetet, mert abban is volt egy hajszál. Adtak helyette másikat, duplán.


Utána beugrottunk anyukájához és az döbbenetes élmény volt. Minden ugyanúgy van, mint 25 éve. Semmit nem változtatott. Kb. mint egy múzeum. Meg van az összes magyar cucca, Herendi, hímzett terítők, mama kötött pulcsijai. Döbbenetes! Nagyon megható volt számomra, hogy mindent megőrzött. Azt mondta, hogy ő egy magyarhoz ment feleségül és ez így természetes.


Este átjöttek Erica barátnői, akikkel régen is sokat lógtunk. Harsányak, kíváncsiak, ostobák, kedvesek, egyszerűek. Óriási móka volt. Mi tök egészséges vacsorát ettünk, ők meg pizzát és kólát. 


Ettem bolti fagyit, amit régen imádtunk és egyébként sehol sincs az otthoni fagyitól. Megkóstoltam a rendelt pizzát is, ami egész jó volt, de nem annyira, mint akkor. Kb. ugyanolyan, mint a miénk, csak nálunk izgalmasabbak a feltétek. Szóval érdekes ez az egész. Akkor a szocialista Magyarország után minden klassznak tűnt, most, hogy már nálunk is van minden, azt kell, hogy mondjam, lényegesen jobbak vagyunk.
Szerintem, ha nyitnék itt egy főzőiskolát, szarrá keresném magam. Nem tudnak főzni az emberek. A nők sem! Semmit! Durván le vannak butítva az emberek. Örülök, hogy európai vagyok.


Az elmúlt napokban sem unatkoztam. Jártam Erica üzletében kezelésen, aztán Nickie barátnőmet látogattam meg 25 év után. Furcsa, szinte szürreális volt az egész. Valaki ismerős, de mégis idegen. 
 



 Elmentünk a régi sulinkba, ami felért egy időutazással. Nickie és férje sem járt ott azóta. Minden ugyanolyan volt, csak a falak más színűek. Időben mentünk, mert épp kezdik átépíteni az egészet.


Tegnap elmentünk meg Louisville legeurópaibbnak mondott városnegyedébe, ami tényleg klassz hely, de semmi köze Európához. Sok pub, régiségkereskedés, egyedi cuccok boltjai. Ettem gombócos fagyit aranyért és szar volt.


Délután Erica fodrászához volt időpontunk, nekem levágta a hajam egy első ránézésre szőke, buta liba, második ránézésre egy vagány, jófej es laza fodrász. Ericanak tovább tartott a dolog, eközben egyfolytában skubiztam. Nagyjából ugyanúgy dolgoznak, mint mi. Talán ami szembetűnő, hogy sokkal lassabban, nyugodtabban. 


Fodrász után elmentünk Louisville legjobb mexikói éttermébe. A hangulata, kb. mint a Marximnak, csak mexikói stílusban. Pici, zsúfolt, zajos és rendkívül népszerű. A kaja tényleg jó volt, de nem az az ízrobbanásos élmény. De tudjuk, hogy nálam ezt elég nehéz elérni. Ittunk hozza bőségesen. Az itteni koktélok elég durvák, rendesen beleteszik amit kell. Ezt már megtapasztaltam.
Ezután elmentünk egy másik menő helyre, ami egy bár az egyik szálloda tetején. Onnan elég jól belátni a belvárost. Olyan volt, mint valami filmben, ültünk a bárnál, előttünk rázta a koktélt  a mixer, körülöttünk pedig emberek.


Tegnap a legnagyobb itteni plázában lógtam. Ugyanolyan, mint otthon csak lényegesen kihaltabb. Itt nincs akkora plázakultusz, mint otthon. Vásárolgattam, de nem extrább a kínálat, mint otthon.

Este vacsira mentünk Péterékhez, hamburger volt. Nem ettem ekkora húst 3,5 hónapja... Nem esett nehezemre, de azért megdolgoztatta a testemet rendesen. Kólát is ittam kizárólag kíváncsiságból, összehasonlítva az otthonival és az is ugyanolyan...



Azt mindenképpen el akarom mondani, hogy milyen a közlekedés. Általában gps után megyek, rengeteg a sáv, a becsatlakozás, lejáró stb. Hihetetlen az úthálózat, mindenhova gyorsan el lehet jutni. Mindenki nagyon dinamikusan és rugalmasan közlekedik. Nincs szüttyögés. Mégis mindenki nyugodt és toleráns. Senki nem integetetett, vagy dudált, vagy anyázott rám, pedig voltak szőke nős dolgaim. El sem tudom képzelni, hogy itt leszorítsanak vagy levillogjanak valakit.
A másik, hogy mindenki nagyon kedves. De tényleg. Az emberek köszönnek és rámosolyognak egymásra. Az alkalmazottak nagyon kedvesek és készségesek mindenhol. Itt nincs az, hogy menjen már a picsába a vevő, meg, mikor lesz már vége a munkának. Ebből a vevő semmit sem érez.
A boltban odajönnek hozzád, bemutatkoznak és biztosítanak róla, ha bármi segítség kellene, ők ott vannak. Gyakori a buzi eladó.


A lényeg, hogy találkoztam mindenféle emberrel, régi ismerőssel, új ismerőssel, idegennel stb. Mindenkivel nagyon jól éreztem magam. Többször könnyekig hatódtam meg szituációkban, rengeteg impulzus ért. Kicsit álomszerű ez az egész nekem. Szinte el sem hiszem, hogy velem történik.
Holnap van az utolsó napom, még megyek vásárolgatni, Péter elvisz ebédelni meg holnap én főzőm a vacsorát. Sajtos csirke lesz paradicsomsalátával, diós palacsinta csokiöntettel. Tök izgi, én megyek bevásárolni és készülök. 



Végéhez érkezett a hálidéj. Holnap indulok haza, jó hosszú út lesz.
Óriási élmény volt ez nekem. Kikapcsolódtam, tanultam, pihentem, pörögtem.
Ilyenkor nagyon jó lenne kitolni a hatását egy ilyen utazásnak. Meg ma is értek erős impulzusok.
Sajnálni fogom, hogy otthon nem beszélhetem ezt a dallamos angolt, mert szeretek így karattyolni. Sajnálom, hogy otthon mi közel sem vagyunk ilyen udvariasak es kedvesek. Sajnálom, hogy nem tudtam az itteni vidéket bekebelezni, mert Ky gyönyörű! Ahhoz egy másik utazás kellene. Sajnálom, hogy otthon nincs ennyi mókus és nem szaladgálnak nyuszik a fűben. De hosszútávon egyik tétel sem pótolná mindazt, ami Európához köt. Örülök, hogy európai vagyok és ott is élhetek. 






2015. május 6.

Valamit megvalósítok magamból a héten...

Mert szombaton indulok Amerikába. Egyedül.


'82 óta lakom itt. Volt ugyan két év USA gyerekkoromban, egy-egy a Balatonon és Ausztriában, de tulajdonképpen én soha nem voltam távol az otthonomtól teljesen egyedül. Nem voltam koleszos, nem laktam albérletben, nem jártam be Európát stoppal stb.
Most itt az ideje, hogy változtassak ezen.
Első lépésként elmegyek rokonlátogatóba Kentuckyba. Jó lesz távol lenni mindentől és mindenitől akik évtizedek óta folyamatosan körbevesznek. Az életünk épp egy bazi nagy válságba jutott és én figyelek, lesem a jeleket, útmutatásokat mindenhol. Nem beszéltek bele mindent mindenbe, mert van józan ítélőképességem, de igenis, hogy vannak erős jelek, impulzusok, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Például tegnap remek barátnőkkel randiztam, akiktől nagyon sok bölcsességet hallottam. Meséltem, hogy jártunk az egyik faluban házakat nézni, de valamiért NEM. Nem tudom meghatározni miért, de nem szeretnék ott élni és a férjem is épp így érzett. Drága Mónika nénim pedig mondja: "Talán mert az ott zsákfalu és valaminek a vége. Ezért nem szeretnétek ott lakni."
Aztakurva!!! Lehet! hihetetlen dolgok ezek és egyre nagyobb fontossággal bírnak.

Szóval hasonló impulzusok miatt utazok. Na meg a kalandvágy miatt is... Hiszen én egy be nem teljesült amazon vagyok. Kell a kaland, kell a magány, kell az önállóság! Nem félek, de izgulok. Jól izgulok! Jó lesz!

Majd jelentkezem...


2015. április 23.

Vihar dúlta óceán...

... a lelkem most.

El sem lehet ezt mondani. 

Agydaganatom van. Oké, hogy még kicsi és jóindulatú, de kérdéses mi/hogyan tovább.
Az apámmal sokadszorra balhéztunk össze, nem látok reményt a helyzet javítására.
Ennél fogva, el kell költöznünk.
Nincs saját lakásom, házam amit pénzzé tudnánk tenni. 
Életre szóló hitelt kell felvennünk, hogy 100%-ig önállósodjunk. 
Életre szóló. Nekem mennyi ez?
Mi lesz, ha én nem leszek? 
Az apámnak nem megy az elfogadás, pedig egész életemben meg akartam felelni neki....és mindig is féltem tőle.
Tehetek bármit, lehetek elszánt, akkor sem tudom befolyásolni a gondolkodásmódjukat a szüleimnek.  
Úgy érzem a lelkem megszakad. Sok minden fáj.
Meg is betegítettem magam, hogy jobban becsüljenek, szeressenek, figyeljenek rám. 
Nem akarok ebbe a betegségbe belehalni!!!!!!!!!!
Nem leszek beteg. NEM! Egészséges leszek!

Ehhez pedig el kell innen mennünk. Évek óta hitegetem magam. Jó itt nekünk, nincs hova és miből, a gyerekek miatt jobb itt, kényelmes, itt mindenünk megvan... és mégsem. Évek óta nem vagyok boldog itt. Mindig szorongok valami miatt. A négy falon belül van az otthonunk, nem tovább. Pedig mekkora udvar vesz körül minket!
Nekem saját élet kell. Saját család, saját fészekkel. Saját vakondtúrással, saját tarackkal, saját szomszéddal,  saját poblémákkal, saját örömökkel. Akkor legyen átjáróház amikor én akarom, akkor legyen a fű lenyírva amikor nekem tetszik, a kutya az én fáimat pisálja le, a kaput akkor zárjam be amikor én szeretném, az jöjjön el akit én hívok meg, addig maradjon míg nekem van hozzá kedvem. 
Soroljam még? 
Elképzelhető, hogy életünk legkeményebb időszaka vár ránk, de az is valószínű, hogy sokkal boldogabb. 
Kedvenc mondásom, hogy úgy még nem volt, hogy sehogy sem lett volna...
Egyre biztosabb vagyok az elhatározásunkban. Mert legbelül tudom, hogy nem a diéta vagy a fizetett orvosok a megoldás. Nem ám! 

Várom a vihar elcsendesülését. Nem baj, ha kicsit hullámozni fog még utána, csak a vihar menjen innen, mert nem akarok odaveszni...


 

Szent Kristóf ház

A minap beugrottam a nagynénémet meglátogatni a Szent Kristóf házba. Ez egy napközirendszeres otthon, sérült fiatalok számára. 
Nem volt a téma ismeretlen, mert évek óta működnek itt a szomszédban és minden kedden összegyűjtik a környéken a kerítésekre kiakasztott PET palackokat.
Be lettem mutatva Istvánnak, aki teljesen "képben van", csak furcsa a tekintete, tartása és mozgása. Rendkívül érdeklődő és kedves volt. Közben odaszaladt hozzám egy szép arcú lány, Manócska és átölelve üdvözölt, mintha régi ismerősök lennénk. Miközben szorított, kérdezte, hogy ki vagyok és elmondta, hogy nagyon szeret. Ekkor már rendesen zavarban voltam. 
Ezután érkezett Roli, aki épp úgy üdvözölt, mint a lány és még össze-vissza puszilgatott közben. István látva ezt, közölte, hogy ha Roli is, akkor ő is és újra kaptam egy hatalmas szeretetölelést. 
Mindez pár perc alatt zajlott le és olyan szinten összezavarodtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok hirtelen. 
Aztán egyszer csak BUMM beugrott, hogy ők is valakiknek a gyerekei és micsoda szerencsés ember vagyok, hogy az én gyerekeim, nemhogy egészségesek, hanem szépek és okosak is. 
Aztán elkezdtem bőgni. Potyogtam a könnyeim rendesen. István magára vette, egy pillanatra elszomorodott, mert azt hitte éppen kinevetem. Mert ők hozzá vannak szokva, hogy kinevetik őket... 
Nagynéném megnyugtatta, hogy egyszerűen elérzékenyültem. István el kezdett kérdezősködni, hogy tudnék -e ott dolgozni, én meg csak hebegtem-habogtam.
Mikor indultam haza, tolakodtak, hogy ki kísérjen ki. 
Döbbenetes élmény volt az egész. 
ELFOGADÁS.
Sok mindenki gyakorolhatná...
Szerintem menni fogok hozzájuk máskor is.

2015. április 19.

Diéta - másképp

Nem hagytam abba a diétát, csak módosítottam rajta. Éppen annyit, ami a lelkemnek már elég. Mert érzem és tudom, hogy kell az életmódváltás, de úgy, hogy meg legyen az egyensúly. 

Húst továbbra sem eszek. Nem hiányzik annyira és úgy érzem, jót tesz a testemnek és a lelkemnek. A csirkemell engem egyébként sem tenne boldoggá. Én az a körömpörköltes, odalasos, töpörtyűs fazon vagyok. Ezeket pedig most hanyagolom, addíg, míg jól esik. 

Halat eszek. Szeretem a halat nagyon és nagyon jó a hús pótlására egészség és lélek szempontjából is. Nem viszem túlzásba, de egy héten egyszer fogok enni. 

A glutént továbbra is kerülöm, de nem vagyok hajlandó kizárólag a rizslisztet használni. Sütöttem már gluténmentes kenyeret 6 féle gabonából/magvakból és lényegesen nagyobb élvezetet nyújt, mint az a borzalmas rizskenyér. De ez csak reggelire 3 szelet. Max frissen vajjal :)

A tejtermékekkel továbbra is tanácstalan vagyok. Nem merek tejfölt, kefirt enni, pedig nagyon jó lenne. Egyelőre parkolóállásra állítottam ezt az ételcsoportot. Még figyelem magam, aztán majd meglátom. 

De fogok enni minden zöldség-gyümölcsöt amit megkívánok! Meg savanyúságot is. Kell a testemnek. A magvakat sem fogom nélkülözni, ami jön és megkívánom, megeszem. Az ecetet, fűszereket is teljessséggel használom. 

Cukrot eddig sem használtunk sokat, de amibe kell, abba rakok. Ez nem több, mint 1 kg havi szinten. Talán még annyi sem. A sütikről teljesen leszoktunk, nem édesszájú a család. Viszont néha teszek egy kis mézet a fekete teába, mert rájöttem, hogy üresen nem szeretem. ellenben a zöldet nagyon megszerettem és csakis üresen. 

Alkoholt továbbra is kerülöm, mert az sehogy sem jó. Viszont egy fehér hosszúlépés időközönként szerintem bele fog férni. 

Alkalmakor pedig mértékkel és ép ésszel bűnözök. Legyen az egy szem pogácsa, vagy majonézes saláta, vagy vega gyros. Ennyi muszáj, hogy beleférjen, de fogom figyelni a testem reakcióit. 
Úgy gondolom ez nem felelőtlen döntés, hanem ésszerű. Figyelni fogom magamat és az ösztöneim szerint fogk döntéseket meghozni. 
Sokkal jobb a kedvem, a közérzetem, reménteljesebbnek látok mindent. 
Egyébként mínusz 8 kilónál járok :)

2015. április 8.

Azt hiszem vége van...

...ennek a diétának.

Húsvétkor kiborult a bili, eltörött a mécses, megdőlt a rendszer.
Próbáltam készülni az ünnepre, de nem ment úgy, mint máskor. Kedvetlen voltam, befelé forduló, ingerült, összezavarodott, szétszórt.
agyaltam a húsvéti kalács receptjén. Rizsliszttel, tej nélkül. Szombat késő este még megcsináltam a gyönyörű cserépedényemben és vártam, hogy megkeljen. Lassan, de megkelt, majd meg is sütöttem. Nem nézett ki jól. Másnap a reggelihez készülődve megszegtem. Aztán az el sem kezdődött ünnep vége is lett számomra.
Száraz volt, morzsálódós és kemény. Odabasztam a férjemnek, hogy boldog húsvétot. Aztán szépen félreraktam egy tányérba, hogy majd le kell vinni a tyúkoknak. már akkor fojtogatta sírás a torkomat.
Aztán elkezdtünk áthurcolkodni anyuéklhjoz, a gyerekek is megragadtak valamit.
Látom, mindenki ül a húsvéti terített asztal körül és ott a félrerakott kalács. Na ott elborult az agyam, megfogtam, mondtam, hogy ez szemét, kiszaladtam vele és elhajítottam tányérostól és elkezdtem zokogni. Kétségbeesve, megnyugtathatatlanul zokogtam hossszú perceken át.
Hová lett az eddigi életem? Hová lettek az alkalmak? hová lett az ünnepi húsvét? Hová lett a kelt foszlós kalács nyújtotta öröm? Hová lett az életvidám nő belőlem? Hová lett az élményimádó családom?
Férjem nyugtathatott, hogy itt a vége. De nem nyugodtam meg. Nem, mert ott kering az a sok minden a fejemben. Fehérje, túl sok fehérje, nem tudja lebontani, savasít, erjesztett, génmanipulált, kazein, glutén, örökletes, skizofrénia, kell, Kell, KELL, KELL!!! Nem kell!

Mikor lenyugodtam, leültem a húsvéti asztalhoz és megettem a kis rizslisztes kenyeremet meg kencémet az ízetlen zöldségekkel.
Bábeli zűrzavar, azt éreztem a fejemben, a lelkem pedig sajgott.
Nem, nem gondolom, hogy ez így jó. Érzem, hogy süllyedek a mélydepresszióba, nem csillog a szemem, nem izgat fel semmi, nincs libidóm, nincs inspiráció, nincs napsütés.
Ez nem én vagyok. Ez nem az egészséges Eszti! Ez nem az ami szerint a családomat nevelem! Ez nem az az értékrend , amit képviselek! Ez így nem éri meg! Nincs egyensúly. A legbelső ösztönöm az súgja tévúton járok.
Úgy érzem, hogy ahhoz, hogy éljek, nem kell lemondanom az életről.
Igen is kirándulni akarok a családommal, világot látni, tapasztalni! Ízek, imák, szerelmek szorosan összefüggnek. Ha tartjuk a diétát, akkor nem mehetünk sehova sem. Egyszerűen képtelenség.

Most agyalok egy új terven. Mert nem fogok csak úgy nekiállni zabálni...

2015. április 6.

Couchsurfing részletesebben



Érdekes ez az egész. Óriási közösségi hálózat, rengeteg utazó tini, diák, csavargó, nyugdíjas, középkorú hippi és még sorolhatnám. A többség a hátizsákos fiatalok közül kerül ki, masszív bandázás és potyázás érdekében.
Nálunk nem voltak eddig sokan, de mindegyik vendégünk megér külön-külön egy sztorit. Egyik sem volt egy hétköznapi eset.

Az első kanapészörfösünk egy Lengyelországban született, ausztrál fickó, aki vette a hátizsákját egy nap és elment szerencsét próbálni Japánba. Ott pikk-pakk megtanulta a nyelvet, majd tolmácsként dolgozott a japán kormánynak. Megismerkedett a jelenlegi japán, feleségével és most éppen Lengyelországban élnek, mert ott vállalt munkát a fiú. Sokat utazik a munkája miatt és nem szeret uniformizált szállodákban egyedül megszállni, ezért couchsurf-özik.
Élmény volt a velük való találkozás, angolul beszélgettünk, amit én magyarra fordítottam a családnak, ő pedig japánra a feleségének.

Aztán volt nálunk William és Bri. Francia, apám korabeli férfi, amolyan nagyapó típus és a barátnője egy huszonéves sportosan fiús, olasz csaj. Ők évek óta csavarognak. A férfi egy stresszes, pénzhajszolós élet okozta szívroham következményeként kelt útra a világban. Menet közben csatlakozott hozzá az olasz lány, aki épp valami munkát keresett szállás reményében. Így aztán együtt egy vitorlással indultak neki a Karib-tenger világának. Éltek Kubában hónapokig, bejárták a Karib-szigeteket, majd a bank elvitte a vitorlást is, így most Európában csavarognak. Nincs nagy igényük, elvannak pár szelet vajas kenyéren és megalszanak akár az út szélén is egy sátorban.
Velük is élmény volt.


Aztán volt nálunk két nagyon fiatal lengyel lány, akik magyart tanulnak otthon és eljöttek bejárni az országot. Helyesek voltak és visszafogottak.

Majd érkezett hozzánk egy katalán lány, aki Barcelonából indult neki biciklivel. Nagyon helyes volt, rengeteg kilométerrel és kalanddal maga mögött. Főzött nekünk katalán húsgolyót, aludt egy jót nálunk és tekert tovább Budapestig.

Most pedig egy francia férfi volt, akinek a története szívszorító. 
A mindig aktív eletet elő férfi, két éve Mianmarba ment jótékony munkát végezni, ahol egy baktérium okozta, ritka betegség következtében teljesen lebénult.
8 hónapig kezeltek Bangkokban míg újra lábra tudott állni.
Utána elhatározta, hogy nem fog otthon a babérjain ücsörögni, hanem útra kel és a speciális rokkantmobiljával eljut Nordkappig, azaz az északi sarkkörig, majd másik úton visszatér Franciaországba.
Három hét után Magyarországig jutott, de még 5-6 hónapnyi út áll előtte, amit erősen mozgáskorlátozottként, változó időjárási körülmények között kell megtennie. 



Remélem még sok-sok remek embert láthatok vendégül az otthonunkban!