2014. december 24.

Karácsony

Karácsony van. 
Az az ünnep és időszak melyet minden ember izgalommal vár. Minden évben lelkesen készülünk az adventi időszakra, feldíszítjük a lakást, kivilágítjuk a házat és minden vasárnap leülünk, hogy meggyújthassuk a következő gyertyát. 
Mégis úgy érzem évről évre egyre feszültebb, kapkodósabb és kimerültebben telik ez az időszak. Mindenki rengeteget dolgozik, sok a program, sok a rohangálás és valahogy "a sok gyerek között elveszik a bába" érzésem van. 
Nem jó ez így. Karácsonyra olyan kimerültté váltam mindentől, hogy igazi elviselhetetlen házisárkánnyá változtam. Kiborítottam szegény férjemet, ingerült voltam mindenkivel. 
Sokat gondolkoztam, megéri ennyire hajtani a pénzt, mindenhol ott lenni, tökéletes süteményekkel megfelelni, makulátlan lakással várni az ünnepet. Nem tudom... Nekem mindig is fontosak voltak ezek a részletek, de talán itt az ideje leadni ezekből és jobban odafigyelni a másikra, a másik érzéseire és így emelni az ünnepi hangulatot. 
Aztán ott van bennem az a hatalmas félelem. Milyen lesz a következő karácsonyom? A sok ajándékot meddig tudjuk együtt élvezni? 
A hirtelen felocsúdás után úgy telt az elmúlt pár hónap, hogy minden a megszokott kerékvágásban zajlott. Nem változtattam semmin. Ugyanúgy beszélgetünk, tervezünk a jövőről, mint ahogy szoktunk. Mikor "beavattam" barátokat, mind azt mondták, nem látszik rajtam, hogy ki lennék borulva. Ami igaz is, hiszen attól még nem fog változni semmi.
De legbelül ott van bennem a félelem. Nagyon félek. Mi lesz, ha... ? Érzem, hogy ez a karácsonyi hangulat és a legbensőbb érzéseim egy pillanat alatt depresszióba tudnak fordulni. Nem nézek szembe a szörnyű valósággal? Nem vagyok elég őszinte magamhoz? Homokba dugom a fejem? Vagy így csinálom jól, hogy élem és élvezem az életet? 
Egyet tudok csinálni, hogy a legbelső ösztöneimre hallgatok. Élvezem a családommal, a barátaimmal az élet minden egyes pillanatát és ha akadály gördül elém, akkor megoldandó feladatként tekintek rá.

Legyen szép karácsonya mindenkinek, élvezzétek egymást, az életet!



2014. december 17.

Kineziológusnál jártam

A diagnózis után több jelet kaptam különböző emberektől, hogy itt az ideje nyitnom az ezoterikus/holisztikus módszerek, terápiák felé. Eddig valahogy az életemen kívül tudtam ezeket a dolgokat.
Mivel érzem és tudom, hogy belső lelki okai vannak, hogy az a kis genya kialakult a fejemben, eljött az idő, hogy segítségért folyamodjak egy külső emberhez, terapeutához, aki nem pszichológus.
Itt is a legbelső érzéseimre hallgattam és bejelentkeztem egy pesti kineziológushoz akiről egy barátom mesélt.
Nagyon jól tettem.
Nem jártam igazán körbe a témát, nem is készültem különösebben a találkozásra. Volt egy kialakult képem  a kineziológusról és nagyon meglepődtem mikor találkoztunk. Egy velem nagyjából egykorú, csinos, meleg kisugárzású nővel álltam szemben, akivel egyből közvetlen hangnemet ütöttünk meg.
Elmondtam neki miért jöttem, ő kérdezett egy csomó mindent és jegyzetelt.
Valahol az első fél óra után eltörött a mécses és megindultak a könnyeim. Nem tudom leírni vagy elmesélni, hogy pontosan mi-hogy történt ott. Mindig tudta mit kell kérdezni, mindig rátapintott a lényegre, mindig jelentőségteljes dolgokat feszegetett és mindig értett engem. Érzelmek és érzések hada masírozott át rajtam.
Megcsinálta az első oldást, elmondta, hogy mire ügyeljek a jövőben, kaptam házi feladatot és a testem azt jelezte, hogy 6 hét múlva menjek legközelebb.
A nála eltöltött közel két óra, pikk-pakk elrepült mégis úgy tűnt, mintha hosszú órákat töltöttem volna ott. Könnyűnek, frissnek és reménytelinek éreztem magamat utána. 
Csak bízni tudok benne és magamban, hogy mindez segít. Már nagyon várom a következő találkozást, ami mellesleg a kontroll MR után lesz...


2014. december 12.

GusGus koncert

Zenében mindenevő vagyok. Vannak kedvenceim, a rock talán közelebb áll hozzám, mint más műfaj, de sok féle zenét szeretek. 
A GusGus egy izlandi felállás, akik elektronikus zenét játszanak. Vagy nem is tudom, hogy kell mondani... Szóval nincsenek hangszerek. Nem vagyok nagy rajongója az elektronikus zenének, de miután láttuk/hallottuk az alábbi videót és kiderült, hogy jönnek Pestre az Akváriumba, elterveztük, hogy megnézzük őket.


Úgyhogy úgy voltam, hogy miért is ne? Ezt is ki kell próbálni az életben. Ha nem jön be, max nem megyünk többet ilyenre. Egyébként két nap alatt elkapkodták a jegyeket...  
A koncert előtt egy pesti barátunkkal alapoztunk a Fröccskocsma nevű helyen, ami nekem nagyon nagy élmény volt. Egyrészt óriási fröccsrajongó vagyok, másrészt a hely hangulata, hogy egy hétfő este zsibong a fiatal tömegtől az ötkerben, nagyon tetszett. Oké, kicsit túlkorosak voltunk a törzsközönséghez képest, de engem konkrétan ez nem zavart. 
Innen mentünk át az Akváriumba, ahol pontosan kezdődött a koncert. 
Érdekes volt. Nincs hangszer, de az énekes faszinak csodás tiszta hangja van. Sok mindent nem láttam belőlük, csak azt, hogy az egyikőjüknek piros a bajsza és hogy érdekesen mozog az énekes. 
A zene néhol elragadt, néhol kicsit untatott. Hajlamos voltam figyelni az embereket magam körül, ami rájöttem rossz stratégia, így behunytam a szemem és csak a zenére figyeltem. 
Az átható basszust éreztem minden szabad bőrfelületemen. Elsőként az ajkaimon. Hihetetlen érzés volt, ahogy remegnek a basszustól. Éreztem a mellkasomban, a fülcimpámon, az orrom hegyén, a homlokomon. Arra gondoltam, hogy olyan ereje van, hogy talán még a gliomát is szétporlassza. De jó volna! Nem volt kellemtlen érzés. Sőt! Bizsergető volt. Élveztem. 
Két órás volt a performance a visszahívással együtt, pont elég. 
A koncert után láttuk a tagokat fotózkodni fiatal lányokkal és megállapítottam, hogy egész hétköznapi figurák, aztán mikor láttam elpályázni az egyik fickót, döbbenve látom, hogy magassarkú, vastagtalpú, női lakkcipőben vonul el. Ilyesmiben:


A fiúk nem hittek nekem! De aztán megtaláltuk ezt a képet az Akvárium oldalán:


Ezek nem normálisak...
Összegezve: élmény volt, de nem cserélném el egy régi Colorstar vagy Zagar koncertre, ahol minden hangot valódi hangszerekkel játszanak. Viszont a pesti éjszaka hangulata teljesen megigézett. Hiányzik a buli, gyakrabban kellene járni, pláne Pestre.

2014. december 7.

A sportoktatóim...

Ma vásárlás közben összefutottam a régi torna/stepaerobic oktatómmal. Annyira megörültem neki! Mindig szeretettel gondolok rá. Miért is?
Ő volt az akinek az óráira elkezdtem először járni. 21 éves voltam mikor szoláriumba jártam egy sportklubba és mindig láttam a nőket tornázni. A tulajdonos biztatására eljártam a női tornákra, aztán ebből lett stepaerobic, ami óriási szerelem volt hosszú évekig. Gyakorlatilag függővé váltam. Aztán mikor Andinak tovább kellett állnia, követtem. Nem is tudom hány helyre mentem utána, volt olyan is, hogy a város túlsó felére. Ő testesítette meg nekem a tökéletes edzőt. Minden porcikáját ismeri a testnek, sőt, a vendégei testének. Mindig tudta, kit-hol kell korrigálni, folyamatosan figyelt, biztatott mindenkit és nem mellékesen megbíztam benne. Neki köszönhetem, hogy az életemben a mozgás rendkívül fontos tényezővé vált.
Sajnos ritkította az óráit és nekem is kézenfekvőbbé vált a közelibb Zumba órákra eljárni, így útjaink elváltak. A mai napig nagyon sajnálom és sóvárogva gondolok vissza az együtt eltöltött órákra.
Egyébként látván az örömömet, hogy találkoztunk, megjegyezte, "De, jó látni, hogy majd kicsattansz!" Gondoltam magamban, "pedig ha tudná..." De aztán arra gondoltam, ha ilyennek látszok, az jó! Nem akarok depresszív, beteg embernek tűnni!

Van még egy számomra nagyon kedves sportoktató! 
Ő az akinél elkezdtem zumbázni. Jó pár évig jártam az óráira, ahol olyan csapat jött össze, hogy a mai napig ölelve üdvözöljük egymást, ha találkozunk. Nem csak csapattársaimmá váltak, hanem barátnőimmé. Mindezért hálás vagyok Évának, aki a csapatot egyben tartotta és  sok-sok különleges eseménnyel összekovácsolt minket. Éva nem rég életet adott egy pici lánynak, így egy időre mellőznünk kell az óráit. 



Szerencsés vagyok, hogy ilyen emberekkel hozott össze a sors. Remélem Walkenergie-n is hasonló élményekben lesz részem. Rajtam nem fog múlni!



2014. december 1.

Véradás

Tulajdonképpen ezzel a bejegyzéssel kicsit megkéstem, de nem volt lehetőségem az aktuális napon megírni.

November 27. a véradás napja. ...meg anyukám szülinapja :) 
Reggel azzal kezdtem, hogy kiposztoltam a FB-ra és buzdítottam embertársaimat a véradásra. Nagyon érzékenyen érint ez a téma, mert rendszeres véradó vagyok/voltam. Amikor az orvos azt mondta, hogy mindent úgy csinálhatok, mint eddig, az első amire rákérdeztem a véradás volt. Sajnos többet már nem adhatok vért. Hiába vagyok "egészséges" a kartonomon már ott van a "bélyeg", ami ugyanaz, mintha végstádiumú lennék. A "többé már nem lehet" tudat érzése nagyon lehangoló. Azt hiszem finoman fejeztem ki magam. Nem is akarom tovább gondolni, mert megszállnak a negatív érzések.
A lényeg, hogy aki bírja, járjon el rendszeresen vért adni! 
Nem is gondolnátok mennyire szükség van rá! Még az is lehet, hogy nekem is szükségem lesz rá. 
Volt olyan, hogy éppen nyaraltunk mikor hívtak a véradóból, hogy sürgősen szükség lenne vérre. A nyaralás után az első utam a véradóba vezetett. "0" Rh pozitív vérem van, amit mindenki kaphat és minden egyes véradásnál jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy segíthetek valakin aki épp beteg. 


Tények a véradásról:
  • Nem fáj! A véradó állomás dolgozó rendkívül módon értenek a dolgukhoz, van aki olyan finomat be tudja szúrni a tűt, hogy még azt az ici-pici szúró érzést sem érezni. 
  • 450 ml vért vesznek le egy donortól egyszerre 
  • A regisztrációval, hemoglobinszintméréssel, orvosi vizsgálattal együtt kb. 20-35 percet vesz igénybe. 
  • Sokat kell inni előtte és akkor pikk-pakk lefolyik :)
  • A nők évente 3-szor, a férfiak 5-ször adhatnak vért és természetesen makk egészségesnek kell lenni hozzá. 
  • Tetoválás, piercing, fogorvosi beavatkozás, műtét után 6 hónappal, antibiotikumos kezelés után 1 hónappal lehet vért adni. 
  • A véradó állomás dolgozói véradás közben gondoskodnak innivalóról és mindig nagyon kedvesek.
  • A véradásért jár egy kis palackos ásványvíz, egy szelet csoki és egy jelképes összegű étkezési utalvány.  
További információk:

Nekem soha nem volt rossz tapasztalatom, soha nem fájt, soha nem szúrtak mellé, soha nem voltam rosszul. Fincsi kis vénám van a bal karomon, amit élvezettel szúrnak meg és mivel egyébként is nagyon sok folyadékot iszok, 5 perc alatt le szokott folyni a vérem. 
Tehát csak bátorítani tudok mindenkit, hogy adjon vért!