2015. szeptember 22.

Vége a nyárnak


Ilyenkor belőlem is elmúlik valami.
Nem szeretem az őszt. A természet kezd nyugovóra térni, rövidebbek a nappalok, hidegek az éjszakák és a tél már itt van a kapuban. Minden évben szeptemberben egy kisebb-nagyobb depressziós állapot uralkodik el rajtam. Ha hétvége van és van program, akkor virulok, de aztán a hétköznapok monotonsága leteper.
Nem vagyok jól.

Nyáron amennyire éltem és virultam, most annyira nem érzem ezt. Ráadásul a tükörbe nézve meg kell állapítanom, hogy szarul nézek most ki.
Az ősz mellett azért vannak még "súlyosbító" tényezők. Volt egy konfliktom a húgommal, ami padlóra vágott. De én vagyok a naiv, mert mit is gondoltam! Azt gondoltam, hogy átértékelte a testvéri kapcsolatot, hogy empatikusabb és önztelenebb lett, de szembesülnöm kellett azzal, hogy nem így van. Nap, mint nap itt van, nap, mint nap jön ebédre anyuhoz az öcsémmel együtt, nap, mint nap azt érzem, hogy egy "outsider" vagyok a saját otthonomnak nevezett helyen. Borzasztóan emészt, nagyon fáj és egyelőre nem tudom ezeket feldolgozni.
Nagyon mennénk már. Nagyon vágyom már saját terciára. Nagyon el akarok szakadni ettől az egésztől, amiben nap, mint nap élünk. Egyelőr nagyon nehéz ez a házkeresés téma. Ami a keret az kevés a jóhoz, sok a vacakhoz. Nem akarunk kapkodni, elbaltázott döntést hozni. Elvégre az életünket tesszük fel rá. De nagyon remélem, hogy egyszer csak rátalálunk vagy a ház talál ránk. Az életben nincsenek véletlenek.