2015. december 4.

Itt vagyok...

uikjmnhmhjmkjnhbjmkjnhiujkkuiioklijuhzujikikmhmnk,mnjhbgvfkijuhukjiuhzkmnjhjmnmnjmkn

Leettem pulutykával a billentyűzetet!

Szóval most éppen marhára ki kéne teregetnem, felporszívóznom, mézeskalácstésztát begyúrnom, a lakást díszítenem, de most leültem ide és gondoltam írok.

Jah, elmaradtam. Befordultam. Legyek túl már a szar időszakon volt. Itt volt ez az ősz, ami szinte soha nem dob fel. Aztán volt valami, amit nagyon nagy kudarcként éltem meg és szó szerint belebetegedtem. Háromszor voltam beteg egymás után és mindhárom más volt. Borzasztóan szenvedtem. De úgy érzem vége. Elengedtem.
Elkezdődött az adventi időszak és így minden más. Korábban elolvastam a tavalyi karácsonyi bejegyzésemet és idén elhatároztuk  hogy minden másképp lesz!
Nem fogok stresszelni, nem fogok 10 féle sütit sütni, amikor meg sem esszük, nem fogok mindenáron patyolat lakást akarni, nem megyünk sehova, nem fogunk rohanni.Minden évben csak rohanunk egyik pontból a másikba és mire kezdenénk élvezni a karácsonyt, már totál kimerültek vagyunk.
Eddig az elhatározás stabil. A karácsonyi program már tuti, lebeszéltük mindenkivel. Két napon át itthon leszünk, nem kell sehova sem készülni, megfeszülni, megfelelni. Itthon leszünk és csak leszünk. Heverészünk a karácsonyfa mellett, alaposan kiélvezzük az ajándékokat, jó filmeket nézünk, forralt borozgatunk.
Már most is érezzük, hogy közelít az ünnep. Égnek a karácsonyi fények, gyertyát, mécseseket gyújtunk és korán begubózunk. Nem mondom, hogy stresszmentes közben az élet. Mindig történik valami szarság. Mindig!
Rozi elesett a minap a rollerrel és letörött a gyönyörű metszőfogából egy darab. Bőgtünk. Borzalmas érzés. Rohantunk a fogorvoshoz vele, de végül is igaza van, hogy ez legyen a legnagyobb bajunk az életben. Szépen korrigálják majd neki és minden rendben lesz. Holnap 9 gyerek lesz itt a szülinapi pizsi partin, ez most sokkal jobban foglalkoztatja.

Most hogyan porszívózzak sötétben????

Amúgy meg fosok.... Kedden kontroll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése