Megyek Amerikába!

Igen, igaz, még én magam sem hiszem el teljesen. 

Újévkor egy gondolat ütütt fejet bennem, hogy 25 év után ellátogatok Amerikába, oda, ahol két évig éltünk. 

Elkezdtem repjegyeket böngészni, megvettem, megigényeltem az ESTA-t, így május 9.-én utazhatok és terveim szerint 10 napot töltök Kentuckyban rokonoknál.

Nagyon izgulok a sok részlet miatt, de óriási adag jó izgulás is van ebben az egészben. 

Kell ez nekem, majdnem mint egy falat kenyér. Egész életemben ugyanazokkal az emberekkel voltam körülvéve, gyakorlatilag nonsztop. Ez lesz az első ilyen alkalom, hogy ilyen hosszú időre távol leszek, egyedül. EGYEDÜL! Kulcsszó! Nagyon kell. Kell a kaland, az izgalom, a nyugalom, a saját akaratom szerinti időbeosztás, a kikapcsolódás stb.

Rengeteg tervem van, hogy mit csinálok, kihez megyek, de ezek apró dolgok. Nem fogok többnapos kirándulásra menni, több államot bejárni, nevezetességeket megnézni. Csak úgy el leszek a sodrással.

Még benne van a pakliban, hogy a hátárnál visszafordítanak a bevándorlásiak, de férjem szerint erősen hinnem kell, hogy én már pedig kijutok Kentuckyba és akkor nem lesz gond. Ez így is lesz!

Kapcsolódik ehhez az egészhez egy érdekes történet is.

Mióta kint éltünk visszatérő álmom, hogy utazok ki, vagy már kint vagyok és telefonon fel akarom hívni a régi barátnőmet, aki az egyetlen olyan lány volt annak idején, aki pártfogásába vett és lelkileg, szellemileg mellettem állt mindig. 

Többé kevésbé azóta is tartjuk a kapcsolatot, így most is írtam neki a legutóbbi email címére, hogy elújságoljam utazásomat. 

Visszaírt! 

Nagyon meglepődött és nagyon örül nekem, de egyben döbbenten is áll a helyeztem előtt. 

Elmesélte, hogy mikor ő 22 éves volt, az anyukája ájulásos fejfájással, bekerült a kórházba, ahol kiderült, hogy IV. stádiumú agydaganata van és azonnali műtétre van szüksége. Meg is műtötték, majd elmondták nekik, hogy pár évig élhet még az anyukája. Kemó és hosszú lábadozás után helyre jött és ennek már 15 éve. Igaz, pár éve találtak nála egy újabb daganatot, ami erősen leépítette és most már egy speciális otthonban van mélydepresszióval, részlegesen cselekvőképtelen állapotban. 

El kellett ezt mesélje nekem, hogy értésemre adja, nem minden úgy van ahogyaz orvosok mondják és még sok-sok év állhat előttem. Azt is kihangsúlyozta, hogy rengeteget imádkozott az anyukájáért és értem is fog. 

Boldogabb nem lettem ettől az egész történettől, de örültem, hogy megosztotta velem.

Nagyon várom, hogy találkozhassam vele is. 

25 év után.

Szóval így megyek én Amerikába 7 hét múlva.